Augusztus 11.-én lettünk Életemmel 1 évesek. :) Ez az 1 év olyan hamar eltelt.Kaptam egy könyvet és egy Füles plüss állatot. *-*Este pedig vacsorát csinált és túrós sütit, ami a kedvencem. :$
Annyira édes volt.
Imádom. ♥
A legjobb pedig az, hogy felvették őt Pestre suliba, így végre közel lesz hozzám. :$ :'D
Hát az a mai nap nagyon jó volt. :D Tomikával megbeszéltük, hogyátmegyünk apához. Három körül el is indultunk, bementünk a sparba jégkrémet venni utána megvártuk az 52-es villamost. Apánál kicsit napoztunk, cicáztunk szóval elvoltunk. ^^ Utána apa mondta, hogy mennyünk el fagyizni felszállunk a 36-osra, de jó ellenőr. -.-" Következőnél leszálltunk és sétáltunk. :D Mondom Tomikának én sütit eszek az egyik Rákóczi Túrós volt a másik meg Nagymami Túrós sütije, hát az a nagymamis szörnyű volt. :D Fél nyolc körül jöttünk haza. Este pedig Cicafiúval fogok beszélni. :$ ♥
Csütörtökön írtunk nyelvtanból dolgozatot és kb semmit nem tudtam, de reménykedtem, hogy lesz egy kettes, különben bukok. Végül is hármas lett hát én csak néztem. :| De nem bukok. :DTegnap este megbeszéltük Beával, hogy fent maradunk sokáig és kamozunk. :D Filmeztünk és jól elvoltunk fél három körül viszont mentünk aludni, kisit fáradt voltam, de végre kialudtam magam. :DMa meg takarítani kell. -.-"
Pénteken 16:00ra megvolt beszélve egy lánnyal a régi sulimból, hogy találkozunk és elhozza a cicát. Két hónapja születtek cicái és mondtam, hogy nekem kéne egy. Életemmel közös cicánk. :$ :D Bubu lett a neve. :D Annyira édes cica, imádom. *-* Szóval elhoztuk meg minden gyalog mentünk haza, mert nem vállaltuk be azt, hogy buszon visszük. Szegényke nyávogott nagyon, hiányzott neki a mamája. Átvittük apához adtunk neki enni, inni, játszottunk vele aztán elindultunk haza. Abból az lett, hogy Életemmel kint ültünk vagy fél tízig mögöttünk a játszótérnél beszélgettünk meg minden. És annyira jó volt. :$ ♥
Bubunk. ♥
Szeretlek. ♥
2011. május 17., kedd
Ma Bea nem jött iskolába. Sok hiányzó van, Irodalmon feleltünk, Gisen a többiek dolgozatot írtak én meg halálra untam magam, mert én előző héten megírtam. :D Fizikán a kompetenciamérésre készültünk, Matekon feladatokat csináltunk és kb senki nem érti. :D Angolon elmondta a tanár ki hányasra áll utána meg beszélgettünk, Tesin meg ültünk Líviával, mert nem volt kedvünk tesizni. :D Délután Cicával beszéltem, már jobban van. :) Most pedig megyek aludni.
Hát az a két hét nem valami jó. :/ Cica beteg és már nagyon Hiányzik. :'( :( Gyógyulj meg. !!! ♥ Kb semmi nem jön össze. Suliba is mindenki meg van halva, mindenki beteg. A mai nap is olyan unalmas volt angolból TZ-t írtunk hát nem jól sikerült, nagyon nehéz volt a tanártól meg megkérdeztünk valamit és tök flegmán szólt vissza. :/ Szóval ez se volt egy jó nap.
(K)
2011. május 12., csütörtök
Reggel anya bejött megkérdezni, hogy vagyok és nagyon fájt a torkom úgyhogy elmentem az orvoshoz, szerencsére senki nem volt előttem. Egész nap itthon feküdtem tvztem és unatkoztam, hétköznap délelőtt csak Topshop van. :D (Y)Fél három körül jött át Timi beszélgettünk meg minden, utána mentem matek tanárhoz mert azt már nem tudtam lemondani. :S Semmi kedvem nem volt menni, de most már legalább értem a matekot és itt tízperc alatt megértettem suliba meg három óra is kevés. :D És holnap fog kiderülni, hogy Cicát felvették-e a suliba. Remélem felveszik és akkor minden jó lesz. :$
Tegnap megnéztem ezt az Alekosz feleséget keres műsorba. Hát mint ne mondjak elég érdekes. Az egyik csaj elkezdi, hogy neki adja a bölcsességfogát és így Alekosz kap a csajból egy darabot. :| A végén pedig ott volt két csaj smink nélkül, előtte se voltak szépek, de így főleg nem. :| xD Hát ma is isteni volt ez az agysejt pusztító műsor. xD Suliba elég unalmas volt Ádámmal órákon keresztül veszekedtünk, de azt nem tudom, hogy min. xD És ma vagyunk együtt 9 hónapja Életemmel. :$ ♥
Reggel mikor felkeltem fájt a torkom gondoltam majd elmúlik, de délután is fájt és estére belázasodtam, szóval holnap lehet nem megyek suliba. :S És megyek is pihenni. :/
Szió. :'D
2011. május 9., hétfő
Ma kaptam négyest magyarból és hármast kommunikációból. :D Egész jó jegyeim vannak mostanában. :|
Délután elmentünk anyával vásárolni és elkísértem őt az orvoshoz. Negyed négyre mentünk oda és elsők voltunk és így is legalább egy órát vártunk szóval nagyon izgi volt. :D Haza jöttünk felhívtam Petit beszéltünk kb egy órát.
Cicával este elkezdtük nézni a Vonatot, hát érdekes egy film. Jah és undorító is. :| :D Ma végignéztük végre. Délután ment haza és megint két hétig nem fogunk találkozni. :'( :'( :'(Vége lehetne már az iskolának meg minden és akkor végre együtt lehetnénk majdnem mindennap, mert így szörnyű. :/ Próbálok nem rá gondolni, így könnyebb lenne kibírni, de nem igazán megy. :$ :( Peti. *-* ♥
Holnap megint suli. :@ Az a legjobb, hogy nem tanultam semmit. :$ :D
Ééés vége a Való Világnak. :/ :D Mindenki megfog halni. :D
Ezt a "hetet" is túléltük. :D Szerencsére csak két napot kellett suliba menni. :'D Lehetne mindig ilyen minden hét. Tegnap Timcsi átjött és megnéztük az : Engedj be-t. :D Hát mit is mondhatnék érdekes film, annyira nem nagy szám, de egyszer meglehet nézni. :D
Ma jön Cica. *-* Sajnos lehet, hogy holnap megy is haza. :/
Mostanában nem nagyon volt időm és kedvem írni. Hétvégéken általában Életemmel vagyok, így nem is nagyon gépezek. És rájöttem, hogy kezdem unni az msnt... :D
Ezen a héten nem nagyon történt semmi izgalmas. :D Ma itt volt Timcsi és megnéztük a Farkasembert. Timivel annyira vicces filmet nézni fél percenként: -Niki most mi lesz? -Niki a pasi megfog halni? -Niki ő is megfog halni? -Niki ez most ijesztő lesz? És ezt képzeljétek el 1,5 órán keresztül. :D Utána elmentünk sétálni, picit szétfagytunk, de nem baj. :D 18:00 körül haza ment, én pedig felhívtam Életemet. Egész este vele beszéltem és make-up videókat néztem jah és fészbukoztam, de ez alap. :D Meg volt egy kisebb vitánk is, de megbeszéltük. ( : ♥
Hát igen megint régen írtam. :DNem nagyon volt kedvem és időm se. :$ :DIgazából nem sok mindent történt azóta, hogy utoljára írtam. Megkaptuk a félévit és most már azt hiszem elkezdek kicsit többet tanulni. :$ :D Bár jobb lett, mint tavaly, de lehetne jobb is . :/ Általában minden hétvégén Sziwemmel vagyok.Most is nálunk van. :$ ♥